LXXXV.

Az észnek legutoljára oda kell jutni, hogy belátja, miszerint a végtelennel áll szemben, melyet meg nem érthet. Csak akkor tökéletlen, gyenge az ész, ha el nem juthat odáig, hogy ezt belássa. Kétkedni is kell tudni, a hol erre szükség van, valamint határozottan állítani, vagy megadni magát, ha a körűlmények erre késztetnek. A ki nem így cselekszik, az az ész rendeltetését nem ismeri. Vannak sokan, a kik az említett három szabály ellen vétenek, a kik vagy mindent határozottan állítanak és bebizonyítani akarnak, mivel a bizonyítás lényegét nem ismerik; vagy mindenben kétkednek, mivel nem képes lelkök odáig felemelkedni, hogy ha kell, megadják magokat; – vagy végűl mindenben megadják magokat, mivel nem tudják, hogy mit nem szabad birálat, megítélés nélkül elfogadni.

Az ész teljes kizárása és az ész feltétlen egyeduralma: két oly véglet, melyek közül egyik sem helyes.