VII.

A tudást illetőleg két véglet találkozik egymással: az egyik a tiszta természeti tudatlanság, a melyben az emberek születésökkor vannak; a másik véglet az, a hova azok jutnak el, a kik mindent magokévá tevén, a mit csak az ember tudhat, azt látják, hogy nem tudnak semmit és visszajutottak abba a tudatlanságba, a honnan kiindultak.[7] De ez már okos tudatlanság. És azok, a kik kiléptek a természeti tudatlanságból, de nem juthattak el a másik végletig, az okos tudatlansághoz, ezek játszszák a tudóst; a világ szemébe port hintenek, pedig mindent tévesebben itélnek meg, mint a többien. A tudatlanok és a félműveltek képezik rendesen a mozgató erőt a világ szekerén. A többien lenézik őket és azok ezeket viszont.