III.

Ha az ember tökéletes lenne, elérhetné a boldogságot s eljuthatna az igazsághoz. És ha egészen tökéletlen lény lenne, nem volna meg benne sem az igazságnak, sem a boldogságnak eszméje. Ámde, szerencsétlenségünkre, él bennünk a boldogság eszméje, de azt elérni nem birjuk; érezzük az igazságot, de megvalósítani nem birjuk, nem lévén képesek sem arra, hogy biztosan tudjunk valamit, sem arra, hogy egyáltalában semmit sem tudjunk. Arra enged ez következtetni, hogy valamikor a tökéletesség állapotában voltunk, de onnan kiestünk.