LXX.

Lelkünk már természeténél fogva örömest hisz, s akaratunk természeténél fogva szeret. Úgy hogy ha aztán nem találunk valódi tárgyra, valamely képzelt vagy hamis tárgyban hiszünk, vagy ilyent szeretünk.

Az emberi lélek magas szárnyalása csak rövid ideig tart. Sokáig nem bírjuk ki ott fenn a magasban. Felrepülünk s ismét aláhullunk.

Az ember se nem angyal, se nem állat. És balsorsunk úgy akarja, hogy a ki az angyalt akarja játszani, az épen az állat szerepében mutatja magát.